Ahogy már az elején is említettük, nem végzünk olyan szolgáltatást, melyről nem végeztünk oklevelem minősítést.
Ez a kerámia védelem applikálásánál sincs másképp. Viszont sajnos sokan tévhitben vannak a kerámiázással kapcsolatban. Ettől nem lesz golyóálló az autó, és ha nekimennek a parkolóban, ugyan úgy sérülni fog. Tökéletes felületkezelési védelem nem létezik. A kerámiát köztudottan égetéssel állítják elő. Szép lenne egy motorháztetőre égetéssel felületvédelmet varázsolni. A nevét a kerámia keménységű felületvédelem miatt kapta. Ez a réteg szakszerű felhelyezés után kb 5-10µm vastagságú. Egy gyors viszonyítás: A lenszőke hajszál vastagsága 0,05 mm (50µm), a sötét hajszálé akár 0,2 mm (200µm) is lehet. Persze ebből is vannak különböző típusok, melyek kevésbé bírják az igénybevételt, és nagyban befolyásolja a kerámiázandó felület előkészítése. Épp ezért rengeted hasznos munkaórát kíván a kerámiázás, méregdrága gépekkel és kellő hozzáértéssel, amit meg kell fizetni. Na de mit is jelent az ápolás. Tulajdonképpen ugyan azt a hatást érjük el, mint egy jó minőségű viasszal, csupán az élettartama jóval hosszabb. Gondos és szakszerű ápolással 1 -2 évig megőrizhető ez a réteg. Ennek azonban feltételei vannak. Például el kell felejteni a gépi mosókat és a boltokban kapható műanyag vagy fanyelű keféket, és puha mikroszálas kendővel, speciális samponnal ph semleges vízzel, szó szerint kényeztetni kell a felületet. Minél tovább marad rajta a szennyeződés, annál jobban beeszi magát a kerámiába. Ezért célszerű akár 2 naponta simogatni az autót. Ha ez a lelkesedés megszűnik, sajnos a kerámia élettartama rohamosan csökkenni fog. Tehát aki ezeket nem tartja be, az ne várjon hosszan tartó élettartamot.